„A mozi a végső művészi perverzió. Nem azt nyújtja, amire vágyunk, hanem megmondja, hogyan vágyakozzunk” – nyilatkoztatja ki Slavoj Žižek a „Perverzek mozikalauza” című film-esszéjének elején. A „Film, trauma, fantázia” című legújabb Imágó Budapest szám pontosan erről szól: a film vágyat rendező, megmutató természetéről, a trauma ősperverziójáról, a fantázia sohasem tiszta, sohasem megváltó szerepéről, gubancos belső létünk összevisszaságának hátteréről. Olyan kérdésekről, hogy miként élnek meg traumát kegyetlenkedő katonák és háborút átélő áldozatok, hogyan foglalja vissza a létet kivédhetetlen horrorral a természet, mire jutott a Szegény párák születési traumával megvert Bellája, vagy éppen arról, miként ingatja meg szimbolikus lét-képzetünket az anyatest abjektje, az iszonytató nőies. A film hatalma odáig terjed, hogy ránk kényszeríti a heterogén szorongást hozó áradatát akkor is, ha tanulmányok, értelmezések véderejével próbáljuk rendbe szedni ezeket.
A szám itt olvasható: https://imagobudapest.hu/2024-2/